Chapter 11. They the kid dog eyes

 ~Liam James Payne~

Olyanok az ajkai akár a mennyország, örökké tudnám csókolni, de miket is beszélek? Nekem ott van Sophia, szeretjük egymást még is nem húzom el az ajkaimat az övétől hanem tovább kóstolgatom. Olyan szenvedélyesen csókol és úgy kapaszkodik belém mintha az életéért küzdene. Ajkaink lassan váltak el aminek egyáltalán nem örültem, de még így is körülbelül két centire voltunk egymástól. Szaggatottan vette a levegőt nem tudom miért, talán fázik vagy csak nagyon kifogyott a levegőből. Még mindig csukva volt a szeme én meg csak a gyönyörű arcát pásztáztam, hogy kitudjak venni valami érzelmet de csak egy árva könnycseppet találtam lefolyni bal szeméből. Nem értettem mert utána halványan elmosolyodott majd ajkaim után kapott most ő. Én viszonoztam ezt a gesztust mivel azt hiszem beleszerettem az ajkaiba. Ez a csók már nem volt olyan hosszú, de annál érzelmesebb.

- Sajnálom.- kapott a szájához majd kiugrott a vízből ekkor vettem észre én is az ajtóban várakozó barátnőmet aki összetört, megsértett és bosszús volt egyszerre. Nem tudom, hogy fogok ebből kimászni, de biztosan elég nehéz lesz. Én is kipattantam a jéghideg medencéből majd a hintaágy felé vettem az irányt. Egyetlen egy pléd volt és azt is csak neki szánom így mögé léptem és ráterítettem a  száraz anyagot amibe ő beleremegett és félvállról megnézte mit is raktam rá. Sophia bizonytalan léptekkel közeledett felénk, isten bizony még nem láttam ennyire gyengének, mindig is egy erős nőnek ismertem. Mikor csak pár méterre volt tőlünk megállt és rám nézett.

- Magyarázatot kérek. - mondta miközben köztünk pásztázta szemeit. Danielle becsületesen állt és nézett a földre gondolom összeszedi a gondolatait mivel ő nem olyan lány aki elfut a gondok elöl ezért én is becsületes leszek.

- Nem fogok magyarázkodni Soph, megcsókoltam. Sajnálom. - mondtam a szemébe és ekkor könnyeket véltem felfedezni benne. Akármennyire jégszívű tud lenni ugyan annyira lehet könnyen megbántani.

- Sajnálom, nem tudom mi történt és én sem akarok magyarázkodni. Ígérem nem lesz többet ilyen és ne félj, csak pár hónapot kell még kibírni velem. - sírta el magát Dan miközben barátnőm szemébe nézett majd elfutott. Sophia szomorú fejjel nézett utána.

- Nem tudom miért tetted. - nevetett fel egy kicsit majd újra rám nézett. Igazából én sem, nem tudtam neki válaszolni. Eléggé fáztam már ezért türelmetlenül vártam barátnőm végszavát. 

- Elmondtad volna nekem ha nem látom meg? - kérdezte reménykedve.

- Nem tudom. Valószínű, hogy igen mert nem jelentett semmit. - mondtam a kis hazugságomat. Pár percig állt velem szemben majd idejött és megölelt. Azt hiszem ez volt az a bizonyos végszó.

- Gyere, menjünk be. - mondta és megragadva a kezemet húzott be a meleg házba, végre. Mindenki minket nézett majd egyenként fordították a  fejüket vissza az eredeti állapotba mert tudták, ez őket nem érinti és semmi közük nincs hozzá. Felsétáltunk a szobánkba, Sophia elterült az ágyon kijelentve, hogy nagyon fáradt. Adtam neki egy puszit majd elővettem egy tiszta boxert és elmentem fürdeni. A kis karamell színű fürdőszobába egy nagyobb méretű fürdőkád, egy kézmosó és két polc található, az egyiken Sophia sminkjei, külön féle krémei és parfümjei találhatók az enyémen pedig csupa férfias tusfürdő, borotva hab és borotva található. A tükör előtt egy aranyos üvegpohárba van barátnőm rózsaszín míg az én kék fogkefém, mellette pedig a fogkrém aminek az illatát kifejezetten szeretem. A törülköző tartón lóg az én Toy Story-s törülközőm mellette pedig Sophia halvány barack színű nagy és kis méretű törölközői. Ma nem fogom sokáig áztatni magam mert én is elfáradtam ebbe az egészbe így beleálltam a kádba és megengedtem a vizet. Nem sokat, talán egy percet kellet várnom, hogy a jég hideg víz -amiből ma már elegem van- át váltson a jó meleg kellemes hőmérsékletre. Vártam míg a testem eléggé átmelegszik majd elzártam a csapot addig míg a tusfürdőt szépen elkenem alaposan magamon majd újra magamra folyatom a meleg vizet. Megmosta az arcomat és még egy kicsit vártam, hogy biztosan, még véletlen se fázzak mikor kiszállok. A tervem egyszerűen bevált így nem kellet sietnem, hogy bebújjak az ágyba. Elterítettem a helyére a törülközőt, elvettem a behozott, tiszta alsóneműmet és azt felvéve álltam be a tükör elé ahonnan egyből ki is vettem az én kék fogkefémet. A fogkrémet mindig próbálom úgy rányomni a kezembe lévő tárgyra, mint a reklámokban és mint most soha sem sikerült így el is kezdtem a fogam tisztítását miközben magamba dúdolgattam kedvenc mesém zenéjét. Mikor elvégeztem a fogmosást feltöröltem azt a kis vizet amit akkor hagytam magam után mikor kiszálltam a kádból. Mikor ezzel is végeztem elindultam kifelé és mint mindig most is az ajtón lógó fehér köntöseink köszöntek jó éjszakát. Próbáltam halkan becsukni az ajtót kevesebb sikerrel, így csak reménykedem, hogy Sophia nem aludt. Közelebb mentem az ágyhoz és szerintem sikerült felkeltenem nagy zörgésemmel.

- Sajnálom. - mondtam és megsimítottam az arcát.

- Nem baj, én is elmegyek fürdeni. Nem kell megvárnod. - mosolygott egy aprót majd eltűnt oda ahonnan én jöttem. Befeküdtem az ágyba és magamhoz vettem a telefonomat és írtam egy üzenetet a jó öreg barátomnak, hogy nincs-e kedve lemenni pár napra a nyaralónkba mivel szerintem Danielle rég lemondott a holnapi vásárlásról és Sophia-t is megkérem, hogy ne menjen be az egyetemre, csak két napig, ha kell aláírást is hamisítok. A válasz hamar érkezett miszerint rendben van és Zoe, Sophia nővére is utánunk jön majd. Megbeszéltük, hogy holnap indulunk és elmegyünk jó barátomért útközben. Sophia máris kijött a fürdőből és leült az ágyra. Vagy én bambultam el túl sokáig vagy ő fürdik nagyon gyorsan. Elővette a kókusz illatú testápolóját -hozzáteszem, imádom az illatát- és bekente a bőrét vele, hogy ne száradjon ki nagyon ebben a téli időben se. Végig néztem ezt az apró kis cselekedetet részéről és közben elgondolkoztam, hogy miért is csókoltam meg Dani-t?.

- Mind gondolkozol? - ismert már elég jól ahhoz, hogy ezt a kérdést bátran tegye fel.

- Semmin. - hazudtam ismét. - Holnap lemennénk a nyaralóba kicsit kikapcsolódni. Andy, Zoe, Te és én. - mondtam a tényeket.

- A suliban kell lennem . -mondta nagyot sóhajtva és nyakig betakarózott.

- Kérlek, csak két nap!! - néztem rá kölyök kutya szemekkel. Ez biztos hatni fog, mindig megadja magát.

- Legyen, csak ne nézz így! De ne induljunk korán. - mondta becsukott szemmel.

- Remek, akkor hatkor kelünk.  - viccelődtem egy kicsit mire egyből kipattant a szeme és megláthattam a gyönyörű szép gesztenye barna íriszeit.

- Nyolckor kelünk Liam, nem érdekel. - mondta és hátat fordított nekem én pedig ravaszul kihasználva az alkalmat hátulról átöleltem és a fülébe suttogtam az esti jókívánságaimat.  is visszamormolt valamit, majd mind a kettőnket elvittek az álmok világába.

***

A rádióban Beyonce legújabb slágerét adták ezzel is felkeltve az érdeklődésemet mivel imádom őt. Nem csak gyönyörű, de a hangja is kiváló. Sophia mellettem a lábával játszotta ugyan azt az ütemet ami a zenében van. Egyébként aranyos volt mert a fehér, bojtos sapkája úgy állt rajta mint egy manón. Hátranéztem a visszapillantóban Andy-re aki tátogva énekelte a szöveget és telefonozott a legújabb iPhone-ján, gondolom én Zoe-val. A hó épp hogy szállingózott így megúszva a nagyobb forgalmi baleseteket.

- Nemsokára Zayn szülinapja. - jelentette ki Sophia és ekkor nekem is eszembe jutott az egyik legjobb barátom, vagyis remélem még az. Sohasem szerette a nagy meglepetés bulikat, de Perrie szerintem szervez neki egy kis piálást. Kivettem a telefonomat a nadrágom zsebéből és odaadtam a mellettem ülő Sophia-nak, hogy írjon egy üzenetet Perrie-nek, hogy tervez-e valamit és ha igen akkor szívesen segítek mivel nem minden nap 20 éves az ember. Ő bólintott és elkezdtem pityegni az előbb hallottakat. Épp betudta írni az üzenetet mikor a rossz útra értem mivel egy erdőnek majdnem a közepén van az a bizonyos ház. Egyre ritkábbak már a fák így közeledünk a célhoz.

Leparkoltam a kis fehér színű ház előtt. nem volt kapu mivel nem nagyon van itt más ember szóval teljesen biztonságos. Andy előkotorta a kulcsát a nagy barna bejárati ajtóhoz és ügyeskedve sikerült kinyitnia a nehezen nyitható ajtót. Ahogy belépünk a házba egyből a világos barna nappaliban vagyunk ami nem nagy, de még is minden benne van ami kell, tévé, ülőhelyek, egy kis kerek faasztal és sok-sok film ami a tévé mellett sorakozik. Jobbra a fehér színű konyha fa bútorokkal, egy mini hűtővel és egy gáztűzhellyel. Kis kinyithatós asztal -amit egyébként soha nem csukunk össze- középen hever négy székkel az oldalán. A nappalitól balra található 2 szoba ami ugyanúgy van berendezve, egy francia ággyal, tévével és egy fürdővel. Ide csak aludni érdemes bejönni. A szürke falakon gyönyörű tájképek lógnak amit nem annyira ismert festők készítettek. Nyílik egy ajtó a nappaliból ami a kertbe vezet. Egy kis terasz rész lett kialakítva egy kétszemélyes hinta ággyal, a kis kertben sok magasra nyúló fenyő található. A hinta ágy előtt lehet tüzet rakni, hogy ilyen téli napokban se fázzunk.

- Este jön Zoe. -jelentette ki Andy mire Sophia egy apró mosolyra húzta a száját. Rég látta a nővérét és biztos vagyok benne, hogy belül nagyon izgatott már, hogy újra megölelheti.

- Addig csináljunk valami kaját, mert éhes vagyok. - mondta barátnőm megfogva a korgó hasát.

- Azt hittem dörög az ég. - viccelődtem vele egy kicsit, bár jól tudom, hogy az én hibám mivel elaludtunk és nem volt ideje megreggelizni normálisan.

- Sütögetünk? - kérdezte mosolyogva Andy.

- Igen, megcsináljátok kint addig a tüzet? - kérdezte Sophia és elindult a hús felé, gondolom megpucolja és felvágja nekünk a még kicsit pelyhes madarat.

- Megcsinálom én, addig beszéljétek meg ezt a kis hisztit. - mondta mosolyogva Andy és már itt sem volt az öreg róka, pedig annyi idős mint én.

- Sajnálom. - mondtam és megöleltem hátulról a barátnőmet.

- Nem szeretném ha tönkremenne a kapcsolatunk, ezért azt akarom, hogy ne beszélj Danielle-el.- nézett rám.

- Miért nem bízol bennem? - kérdeztem a költői kérdést.

- Ezek után, hogy bízzak Liam? - emelte fel a hangját.

- Danielle nem tudod milyen! Ezek után örülünk ha kijön a szobájából mert bűntudata van! Nem lesz semmi és te kételkedsz egyébként mindenkiben aki eddig kedves volt nekem!! - emeltem fel én is a hangom, közben rám se nézett hanem azt a kibaszott csirkét mosta meg majd kiviharzott barátom után, hogy oda tudja adni a sütni valót. Nagyon mérges lettem, lehet neki is igaza van, de ő nem ismeri őket és kicsit idegesít, hogy ítélkezik ki van ránk hatással és ki nem. 

- Liam!! - kiabált Sophia kétségbeesetten majd be is rohant. - Andy!! Ég a terasz!! - mondta könnyes szemmel barátnőm mire lefagytam, de gyorsan újra aktiváltam magam mert a legjobb barátomról van szó. Elszaladtam a poroltóért majd ki az égő barátomhoz. Sophia közben a mentőket hívja én pedig eloltom a tüzet ami felégette a teraszon lévő tárgyakat végig. A mentők kicsit nehezen találtak ide így egy fél órát kellett végig szenvednünk, mert nem tudtuk, hogy mit csináljunk Andy-vel. Sophia szólt a nővérének, hogy a kórházba jöjjön majd el is mesélte a szörnyű történetet amit jelenleg egyáltalán nem fogok tudni feldolgozni. A mentő elvitte barátomat a londoni kórházba így mi is utána mentünk. Ennyit a kellemes hétvégénknek, jelenleg igazából vezetni is félek, nem tudok koncentrálni. Beérve a kórházba kérdeztem meg a pultost, hogy hol van az ismerősünk aki megégett. Nagyon lassan keresgette a szemüveges, már kopaszodó hölgy a gépében Andy nevét. Majd szét vet az ideg, végül megtudtuk, hogy a 475-ös szobába fekszik. Nem érdekelt most Sophia, csak szeltem a kő lépcsőket kettesével, ezt nem fogom tudni megbocsájtani magamnak, részben az én hibám is. Lelassultam mikor megláttam a szoba ajtaját. Bekopogtam majd egy halk tesséket halva nyitottam meg és nagyon megdöbbentem. A fehér - zöld, kórház szagú szobában a göndör hajú lakótársam ült legjobb barátom mellett előttük pedig az orvos.

- Danielle? - kérdeztem, hogy jól látok-e. Nem tudom eldönteni melyik lenne rosszabb, ha most ideképzelném vagy tényleg itt lenne. Végül nem képzelődtem, teljes életnagyságban volt ott. Szemei halványan voltak kifestve, gyönyörű piros felsőben volt ami kiemelte a szemét és az arcát.

- Dan volt az utolsó személy akivel beszéltem így az orvosok őt hívták és tényleg köszönöm Danielle. - mosolygott rá Andy halkan.
- Nem tesz semmit, nekem is barátom vagy Andy és aggódtam így természetes, hogy bejövök hozzád. - simogatta meg a haját Dan, ekkor lépett be Sophia is aki láthatóan majd felrobban az idegtől.

~McKenzie Elena Payne~

Kicsit megkönnyebbült a szívem ahogy beértem az iskolába mivel így már biztos, hogy Louis nem tud keresni, bár megígérte és nem tudom, hogy akkor miért gondolkozok még mindig ezen. Nagyot sóhajtva álltam meg a régi lépcsők előtt. Végtelenségnek fog tűnni amíg felérek az osztálytermembe. Bundás tornacipőm kicsit koszos volt ahogy jobban tanulmányoztam. A tanárok, név szerint Mr. Road és Mr. Devolt már hülyének nézhettek, hogy ki ez a lány aki talán nem mer felmenni a lépcsőn vagy csak nem tud és akar. Annyira elbambultam a koszos lábbelimen, hogy észre se vettem, Maynard mellettem sétál és mögöttem valaki, gondolom Dylen tol felfele.

- Fiúk... - nevettem el magam egy kicsit mivel máris a mi folyosónkon voltunk. Megálltam egy pillanatra, hogy puszival és öleléssel köszönthessem őket. Gondolom ők már bent lehettek mivel, se kabát nem volt rajtuk se a táskájuk nem volt náluk.

- Milyen volt Londonban? - kérdezte Dylen megtörölve a fekete keretes szemüvegét amit ritkán használ. A sötét haja fel volt zselézve, a "what the f*ck" feliratú felsőjét félig egy meleg, szürke kardigán takarta, gondolom fázott, viszont én megsülök.

- Elég forgalmas nap volt. - sóhajtottam Danielle miatt, lehet én is eléggé felkaptam a vizet és olyanokat mondtam amit nem gondoltam komolyan és fogalmam sem volt, hogy ilyet tudok mondani neki. Hiányzik, hogy együtt nevetgéljünk a telefonba és a hülyeséget lássam amit csinál webkamerán. Viszont tényleg már megsülök ezért ledobtam a fekete táskámat amin a sok kitűző villogott majd a fekete szövet kabátomat is levettem a kék sálammal.

- Csak nem sült pipit eszünk reggelire? - viccelődött Maynard velem, bár semmi kedvem nem volt hozzá. Ma felhívom Danielle-t, hogy sajnálom.

- Hagyj már. - mondtam majd a földön heverő táskámat megfogtam és húztam magam után egészen az utolsó előtti teremig. A szokásos zöld osztályterembe nyüzsgő osztálytársaim észre se vettek -szerencsére- így halkan tudtam a helyemre menni. Előszedtem a tanszereimet és abból is megkerestem a fizikát mivel az az első óránk. Kifejezetten utálom a fizikát és a tanárt is, olyan érthetetlen számomra így fogalmam sincs, hogy az én ír manóm hogy szeretheti még mindig!. Ránéztem az ezüst órámra amit még karácsonyra kaptam a szüleimtől, 5 perc volt becsengetésig. Megfogtam a tankönyveimet és a kék tolltartómat majd újabb nagy sóhaj érkezett tőlem mivel sétálnom kell még minimum húsz lépcsőfokot. A fiúk kint vártak engem a radiátornál és beszélgettek mint cuki két barátnő, igazából el is tudnám őket képzelni két csajnak.

- Most is segíteni kell majd feltolni téged? Eléggé nehéz vagy. - mondta Dylen mire elmosolyodtam.

- Bocs, elfelejtettem a  fogyókúrámat. -rántottam meg a vállam. Soha nem tudtam nekik jól visszavágni és ez idegesít. Miért nem olyanok mint például Harry vagy Zayn... Zayn.. Nemsokára szülinapja lesz az én egoistámnak, vagyis Perrie egoistájának. Sajnos nem lehetek ott amikor betölti a húszat, de biztos, hogy fel fogom hívni.

- Ma hazakísérhetlek? - kérdezte Dy és összekulcsolta a kezeinket ami igazából, ha jobban belegondolok nem zavar annyira így én is megszorítottam a kezét.

- Igen. - mosolyogtam. Lehet érzek valamit iránta, de az még nagyon gyenge. És ha feltennék azt a kérdést, hogy akarsz tőle valamit? akkor én egyből igent mondanék. Végül elértünk a lépcsőhöz.

- Na királylány?? - kérdezte visszafordulva May de egyből húzogatta a szemöldökét.

- Menj már bolond! - nevettem majd elindultam a lépcsőn.

- Nézd már! Megtanult lépcsőn felmenni. - nevetett Dylen mögöttem amit elengedtem a fülem mellett. Várom a délutánt, hogy felhívhassam Danielle-t mert a bűntudat belülről mar engem.

***

Ahogy kiléptem az iskola régi kapuin megelőzve mindenkit egyből a telefonom után kutattam. Kisebb kereséssel megtaláltam a keresett tárgyat. Feloldottam a képernyőt és kikerestem legjobb barátnőm nevét a névjegyzékekből majd megnyomva a zöld ki ikont felhívtam. Pár csengés után Dan hangját hallottam meg a  készülékből.

- Nagyon sajnálom amit mondtam Danielle! Nem gondoltam komolyan és nagyon hiányzol! A bűntudat majd megöl! - hadartam el meg sem várva, hogy beleköszönjön a telefonba.

- Szörnyen megbántottál Lena, de örülök, hogy felhívtál. - mondta.

- Sajnálom!! - mondtam halkan és lehajtottam a fejem közben Dylen is megérkezett a padhoz és türelmesen várta amíg befejezem a barátnőmmel való tárgyalást. - Üm Dani. Bocsi de mennem kell majd este beszélünk a szokásos időpontba és mesélsz! Puszillak. - mosolyogtam a  telefonba, hallottam, hogy még ő is mosolyogva köszön el tőlem majd lerakja a készüléket ezzel jelezve, hogy végre szabad vagyok.

- Mehetünk? - nyújtotta felém a kezét és pedig mosolyogva fogtam meg azt így mint egy pár indultunk el felénk.

- Mi szólnál hozzá, ha megnéznénk holnap egy filmet mondjuk nálam. - érdeklődött Dylen, hogy mit szólok az ötletéhez és ezt kíváncsian várta.

- Végül is egy filmbe még senki nem halt bele. - nevettem.

- Aranyosan nevetsz. - mondta a tényt amit már egy párszor hallottam.

- Tudom. - mosolyogtam.

- A kis egoista. - gondolom ez volt az első jellemző ami eszébe jutott rólam.

- Nem vagyok az csak már túl sokan mondták nekem -vagy csak túl sokszor-. -mondtam a megfigyelésemet. Lassan a házunkhoz értünk így én tettem fel azt a kérdést ami engem izgatott.

- Bejössz? - mosolyogtam rá.

- Ha nem zavarok . -mondta udvariasan.

- Dehogy. A szüleim még dolgoznak. - mondtam az igazat. Ő csak bólintott én meg elkezdtem keresni a kulcsomat. Olyan környéken lakunk ami teljesen biztonságos így semelyik szomszédunknak nincs kapuja úgy ahogy nekünk sem. Odaértünk a bézs színű házhoz és a fehér ajtóhoz léptünk, kinyitottam azt majd bementünk a kék előszobába, ott levettük a felesleges ruhadarabjainkat. -Gyere, a szobám az emeleten van. - mondtam és rábíztam, hogy kövessen hisz csak nem olyan nehéz feladat. Rengeteg családi képeink voltak a világos színű falon amikre nem nagyon nézek Liam miatt.

- Kié az a szoba? - kérdezte Dy és elnéztem abba az irányba.

- A bátyámé. - vakartam meg a homlokomat és gyorsan benyitottam a szobámba. A falak szürkék voltak, néhány helyen lehetett látni rajta egy-két képet. A plafon kék volt ezzel is kihangsúlyozva, hogy én mennyire szeretem azt a színt. A nagy fekete vasból készült francia ágyam a fal közepénél volt mellette egy kis éjjeliszekrény volt amin egy fehér virág mintás olvasólámpa, egy könyv, egy kaktusz és egy kép díszelgett amin a barátaimmal vagyok. A szekrényem a tévé mellett volt az ágyammal szemben, egy ablak díszelgett a szoba jobb oldali falán ami nagy fényt adott az egész helységre. Az íróasztalom a szoba bal falánál volt, tökre egyértelmű nem? Pont ne érje a fény még véletlenül se. Rend volt, mivel mindent szeretek a helyén találni.

- Helyes szoba. Látom minden képet kiiktattál .- értette itt a volt barátomat, na igen igazából csak a fiúk legmélyén van és néha megnézegetem, túl drága volt előhívatni.

- Enni, inni valamit? - kérdeztem udvariasan.

- Nem köszi. - mondta és rámutatott az ágyamra, hogy szabad-e én pedig bólintottam. Elraktam a táskámat és a maradék pár darab zsebkendőt is kidobtam az kukába majd csatlakoztam Dylen társaságához az ágyamra.  - Gyönyörű vagy. - mosolygott majd megcsókolt én pedig bátran viszonoztam neki ezt, tudtam, hogy megfog történni így felkészültem rá. Sokáig ízlelgette a számat mikor bejutásért "könyörgött" és én megadtam neki. Közben benyúlt a pólóm alá és simogatta a hátamat. - Csak akkor ha akarod. - mondta lihegve én pedig nem mondtam semmit csak megcsókoltam. Mekkora egy ribanc lett belőlem, tegnap még a volt pasimmal fekszem le ma meg már az osztálytársammal. 

***

Dylen "what the f*ck" pólójában rohantam le kinyitni anyának az ajtót aki csak méregetett engem.

- Figyelj, ne kiabálj és kérlek értsd meg. - mondtam védekezés képen és csak néztem, hogy levetkőzik majd elmegy mellettem én csak rohantam utána.

- Kicsim, legalább érzel iránta valamit? - kérdezte anya.

- Igen, Dylen nagyszerű fiú. - mondtam és csak őt néztem, hogy mi a reakciója.

- Én.. Azt hittem Louis van itt. - mondta megdöbbenve anya.

- Nem, ő már a múlt. Hidd el, hogy nagyszerű fiú. Várj mindjárt jövünk . - mondtam és felszaladtam hozzá. Odaadtam a felsőjét és én is felvettem valami más ruhát majd együtt mentünk le. Úgy viselkedett mint eddig és úgy néz ki anya nem bánja. - Szóval akkor itt aludhat? - néztem rá kölyök kutyaszemekkel.

- Legyen, de remélem védekeztetek. - mondta anya mire én bólintottam, adtam neki egy cuppanós puszit és felhúztam magam után Dylen-t.

- Lennél a barátnőm? - támadott le engem egyből ahogy becsuktam az ajtót nekitolt és alig két cm választottal el az arcunkat egymástól. Itt az idő, hogy bizonyítsak!!
- Igen. - mondtam halkan majd megcsókoltam édes ajkait.