Chapter 12. Change my life

Sajnálom, hogy rövid lett, de ennyire futotta most tőlem. Eléggé kimerült vagyok mostanában, de ígérem jobbak lesznek a részek!:))

~Louis William Tomlinson~

Legszívesebben, csak rohannék Londonba, hogy jól szét üssem azt a barmot aki végleg elvette tőlem McKenzie-t. Az az üresség ami a szívemben van most jelen pillanatban egyenlő lehetne azzal, hogy kínoznak. Már a hajamat tépném, könnyek milliói törnek utat a szemeimből és ha Danielle nem megy mellőlem még megbánom amit tenni fogok.

- Louis, én annyira sajnálom. - simította meg a karomat.

- Menj ki. - mondtam idegbeteg módjára és ő is jobbnak látta ha most elmegy. A telefonomat szorongattam aminek még mindig Ő volt a háttérképe és annyira felidegesített, hogy sikeresen a falhoz vágtam majd betört a képernyője. Csak kurvára remélem, hogy vigyázni fog az a csávó az életemre. Én már soha többet nem ölelhetem meg és még csak meg sem puszilhatom valószínű már többet nem is láthatom. Idegességemet jelenleg semmi nem tudja megállítani, legszívesebben törnék-zúznék mindent amit lehet. Idegesen nyitom ki a fiókomat és előveszem belőle a féltett képeimet. Elnézegetem egy ideig érezve, hogy a szemem egyre nedvesebb a sós folyadéktól amit mi csak könnyeknek nevezünk a  mindennapokban. Valaki elég kitartóan kopogtat az ajtómon mivel már az ötödik perce lehet, hogy nem hagynak békén. A képek segítségével egyre jobban megnyugszom és próbálok beletörődni a sorsomba, hogy igenis végleg elvesztettem. Lehet küzdenem kéne érte, de nem teszem mivel tudom, értelmetlen az egész. Jelenleg most áttudom érezni, hogy milyen az az egész Danielle-nek. Egyszerűe borzalmas és még a legrosszabb ellenségemnek sem kívánom. Nagyot sóhajtva lépkedek az ajtóhoz mindenféle káromkodást mormolva az orrom alatt. Szinte ktépem az egyszerű, fehér fa ajtót majd értetlenkedve állok a vendégem előtt. Soha nem volt még itt és soha nem gondoltam volna, hogy egyszer eljön a sors, hogy a mi házunkban, az én szobámban fogunk beszélgetni, vagyis én cska hallgatom ő pedig mondja, de most kételkedem abban, hogy azért jött mert kíváncsi rám.

- Te? - kérdeztem.

- Harry engedett be. - mondja a rövidke, pár szavas történetet.

- Gyere be. - lépek arrébb így teljes bepillantása van a világos színű szobámba. Lassan lépeget s amint elhalad előtte érzem azt a kislányos mégis nőis illatot amit még tőlem kapott, az ízes wattacukor. - Minek köszönhetem látogatásodat?-kérdeztem mert igazából semmi kedvem nem volt vele tárgyalni. Percekig néma csönd telepedett le a kis helységre majd egy-egy apró, kusza könnycseppet vélek felfedezni szemeiben.

- Csak.... - nem tudta befejezni a mondatot mivel elsírta magát. Sőt inkább már zokogott é pedig szégyellem magam amiért ilyen arogánsan beszéltem vele.

- Lottie,a húgom vagy és tudod mindent elmondhatsz nekem, kérlek. - néztem bele gyönyörű, kék szemeibe. Szipogva próbálta összeszedni magát majd nagy sóhajtás keretében kezdett mesélni.

- És... akkor szakított velem... az akit a legjobban szeretek. - sírt immár a vállamon én pedig próbáltam nyugtatni és tanácsokat adni, de az a nagy büdös helyzet, hogy én is pont így érzek most szóval egy cipőben járunk.

- Figyelj, maradj itt egy kicsit. Két másodperc.- jelentem ki és eltűnök a szobából és egyenesen ahhoz az emberhez vezetnek utaim aki még szóba áll velem. Halkan kopogok és fülelek, hogy bent van-e. Amint meghallom neki is a szipogását a szívem összeszorul. Nekem nekik kéne segítenem nem pedig magam sajnáltatni. Elbasztam és kész. Lottie-nak és Danielle-nek rám van szüksége azt hiszem. Kinyitja az ajtót és barna szemeivel -ami most inkább vörös- találom szembe magam. Egyet pillantok és már erősen ölel és sír.

- Tudom mit érzel.. - mondom halkan. - És segíteni fogok, csak előbb egy kis szívességet szeretnék. - mondom a tényeket.

- Köszönöm. - bólint ezzel jelezve, hogy hallgat engem.

- Itt a húgom és azt hiszem te jobban a  szívére tudnál hatni.. Szinte ugyan abban a  helyzetben van mint mi ketten. - húzom el a  szám belegondolva, hogy milyen fiatal és mennyire nehéz lehet neki.

- Rendben. - bólint és elindul a szobám felé én pedig mint a hűséges kutyus követem. Halkan nyit be a szobába ahol Lottie a telefonját nézegeti és minket észre sem vesz. Remélem Dan tudja, hogy mit tesz mivel magabiztosan lépked a szőkeség felé és kikapja kezéből a készüléket. A húgom felháborodva néz fel majd meglátja a számára ismeretlen lányt majd visszaül eredeti helyére.

- Danielle vagyok és csak segíteni szeretnék.. Én is ugyan azon megyek keresztül mint te és azt hiszem ha ketten, vagyis hárman úgymond összetartunk akkor túllépünk minden borzalmas helyzeten. Persze ha engeded, hogy segítsünk. - mondja a kis monológját Dan mire a húgom felnéz rá majd szemmel láthatóan vacillál, végül egy aprót bólint. Leülünk mellé mire ő elkezd regélni, csak mondja s mondja közben egy-két könny folyik le arcáról amit tudatosan törlök le arcáról. Mikor a történetnek vége sírva borult a vállaimra én pedig csak nyugtatni tudtam. Végül hárman feküdtünk az ágyamba és szerelmes filmeket néztünk. Legszívesebben ordítottam volna e miatt, de ha a csajoknak ez jó, hát akkor legyen kibírom miattuk.

- És amúgy, Liam nem veszi észre, hogy te ezt érzed... Szerintem nagyon összeillenétek. - mondja a véleményét a húgom.

- Én azt mondom, hogy szerencsére nem tudja, lehet hülyeség, de inkább szenvedek, mint hogy nagy port csapjak.. Ez is épp elég nagy dolog... Viszont te ne búslakodj ekkor barom miatt! Lottie, gyönyörű, intelligens és vicces lány vagy és ezek a legjobb tulajdonságok amik lehetnek egy nőben ezt ne feledd! . -mosolyogva próbálja biztatni Dan, Lottie-t ő pedig csak halványan elmosolyodik.

- Egyet értek. Hidd el ha kimennénk a lakásból az összes pasi utánad fordulna. Ha nem lennél a húgom tutira rád hajtanék. - mondom teljesen komolyan mire ők hülyén néznek végül kitör belőlük a röhögés.

- Fúj!! - neveti húgom.

- De ezt teljesen komolyan gondoltam!! - néztem rájuk mosolyogva.

- Akkor... Mondd el te is a bánatodat Lou Maci . -mosolyog huncutul Danielle.

- Mire készültök? - kérdezem sóhajtva.

- Csak érdekel, hogy te miért lógatod az orrod. - mondja immár komolyan Lott.

- Csak McKenzie.. Most jöttem rá, na jó már tudtam eddig is, hogy mit hagytam veszni csak most érzem a hiányát.. - mesélem lehajtott fejjel.

- Ha ő is szeret, amiben biztos vagyok, akkor nem vesztettél semmit, csak kaptál kis időt, hogy erősebbé tedd ezt az egészet. Volt egy igaz szerelmetek, csak rossz időben, de ez még nem a  véget jelenti. - nem tudom mióta lett ennyire komoly a húgom, de iszonyúan jól esnek a szavai így könnyes szemmel ölelem meg. - Még soha nem láttalak ennyire kiakadni. - súgja. Én csak nagyot sóhajtok és eltávolodok tőle.

- Azt hiszem ideje pihenni. - jelenti ki Danielle ez után fel is áll majd az ajtóhoz sétál. - Jó éjszakát nektek. - mosolyog majd becsukja maga után az ajtómat.

- Adsz pizsit?? - kérdezi elpirulva Lottie. Én csak nevetve állok fel és sétálok a fa szekrényhez majd kiveszem belőle a fekete, egyszínű pólómat és egy alsónadrágot is.

- Nem értem miért nem Danielle-től kértél. - rázom meg a fejem.

- Még csak most ismertem meg, pofátlanság lenne szerintem. - feleli majd megfogja a ruhadarabokat és egy törülközőt majd bemegy a fürdőszobába. Én eldöntöttem, hogy ma nem fürdök viszont holnap felkeresem Eleanor-t. A múltkori találkozásunk jól sült el, mint két barát voltunk ott. Valószínű, hogy Lottie-nak igaza van, de azt az időt nem fogom egyedül tölteni. A szőkeség hamar megérkezik láthatólag jó kedvvel.

- Na gyere aludni te rosszaság. - mondom mosolyogva és beengedem magam mellé.

- Jó éjt Louis. - látom még mosolyogni majd lecsapom a kislámpát.

- Jó éjt szőkeségem. - mondom halkan majd a szemeim lassan csukodnak le végül elérik a céljukat, már is alszom.

~~Most ugrunk egy kicsit..... egy kicsit 1 évet. xd~~

El sem hiszem, hogy egy éve még a húgomat ápolgattuk Danielle-l most pedig itt ülök a kanapén és izgatottan várom, hogy a tévében lássam Dan-t ahogyan táncol az X-Factorba. Mellettem Eleanor békésen pihen mivel összejöttünk és igen boldog vagyok és remélem Mc is az mivel megérdemli. Lehet nekünk így kell lennünk, külön.

- Nemsokára jön Danielle. - ásítok egy nagyot.

- Tudom, már elmondtad ezt vagy hatszor. - mosolyog rám.

- Soha nem kérek sokat, csak hagy üljek le a tévé elé és egyek egy finom pizzát. - jön be Niall 3 doboz pizzával és leül mellénk.

- Mi is kapunk? - emeli fel a fejét Eleanor.

- Szerintem ez rossz ötlet. - vakarom meg a tarkóm.

- Nem vagyok jégszívű és meg lehet győzni. - kacsint majd beleharap az első szeletbe.

- Kitakarítok helyetted. - mondom mivel én is megkívántam.

- Csinálok neked egy csodálatos reggelit. - mondja El.

- Rendben. Vegyetek belőle, csak ne sokat. - mondja és előveszi a csörgő telefonját. - Szia királylány. Mi a helyzet? Nem nem zavarsz. - mosolyog Niall ennyiből tudom, hogy Mc az. A szőke hajú fiú félrevonul mi pedig ketten maradunk a pizzákkal és máris kezdődik Danielle tánca. Nagyon ügyes és örülök, hogy elment így az álma teljesül.

- Nagyon ügyes. - kiáltja fel El én pedig csak röhögök. Niall már is vissza jött én pedig ránézek.

- Hogy van? - kérdezem.

- Azt mondja jól bár én kételkedem benne... Olyan fura a hangja.. - mondja ami engem is most elkezd zavarni. Senkivel nem beszél, Niall-t is csak hetente egyszer hívja ami kicsit idegesít. Sokat nevetve nézzük végig a műsort és pontosan a végére érkeznek meg Liam-ék is persze veszekedve. Szinte mindig ezt csinálják és nagyon idegesítő. Pezz és Zayn is mostanában egyre többet vitatkoznak, de ők legalább nem adják ennyire a tudtunkra. Soha nem értettem meg és még most sem értem, hogy miért Sophia? Ő teljesen kikészíti őt. Minden esetre nem az én dolgom, ő dönti el. Mindenki elmondta neki már a véleményüket, de Liam makacs feje nem hallgat ránk ez ellen pedig semmit nem tudunk tenni.

~McKenzie Elena Payne~

Szerencsére jól bírom, hogy alig beszélek velük és boldog vagyok Dylen mellett. Épp ma ünnepeljük az egy éves évfordulónkat. A kertünk gyönyörűen ki volt világítva és mindenhol rózsák középen pedig nagy asztal ahol meg volt terítve. Nem érdekel, hogy tél van gyönyörű ez az egész. Anyáék segítettek neki például megfőzni a kedvenc kajáimat. Mosolyogva ülök le a nekem kijelölt székre majd újra szétnézek.

- Gyönyörű minden. - jegyzem meg halkan.

- Örülök, hogy tetszik. - mosolyodik el majd leül ő is miután töltött egy kis pezsgőt. - Az egy évre. - nyújtja felém a poharát én is felé nyújtom közben ugyan azokat a szavakat mondom végül a poharak érintkeznek. Mindig azt hittem, hogy Louis-val fogok itt ülni, de nem bántam meg egy pillanatra sem Dylen-t.. Visszaidéztük a közös emlékeinket majd ettünk is végül túl hideg lett ezért bementünk.

- Azt hiszem ma itt maradsz. - mondom nevetve és elindultunk a szobám felé.

- Rosszul teszed ha hiszed. - nevet. Mikor beérünk a szobába egyből az ajkaimra tapad s ekkor 

-nem tudom miért volt nyitva a szemem- meglátok egy közös képet Lou-val.

- Dylen. Én nem akarom most. - mondom s próbálom ellökni magamtól. Nem mond semmit csak egyre hevesebben csókol. - Dylen! - mondtam kicsit megijedve mert eléggé szorította a derekamat.

- Nem érdekel. - mondja és ekkor eljutott az agyamig, most meg fog erőszakolni. Nem így ismerem őt. Azt hittem egy olyan fiú aki másoknak akar jót, de lehet tévedtem.

****

-Ebből már nem jössz ki.. Azt hiszem épp eleget vártam, hogy meg tudd miért is kellesz.. - mondja a fülembe.

-Te beteg vagy. - mondom szipogva. Úgy felhívnám Niall-t vagy Danielle-t de most bárkit még azt a Sophia-t is, de nem tehetem mivel itt van mellettem így kínomban aludtam el nagyon lassan. 

Azt álmodtam, hogy Londonba vagyok és ott vannak a barátaim és minden boldog, és hirtelen elsötétült minden..

Reggel felébredtem, Dylen még mellettem aludt így én csak csöndben sétáltam le. Út közben találkoztam apával aki dolgozni indult anya pedig a reggelit csinálta.

- Mi újság kincsem? - kérdezte anya. Nem tudom, hogy most elmondhatom neki ezt az egészet vagy nem.. Sokáig gondolkoztam mivel anya sértődötten ment ki a konyhából és amint láttam ő már megreggelizett. Észbe kaptam és már Dylen ült mellettem.

- Tisztázzuk.. Erről nem mondasz senkinek semmit! Világos? És hajlandó leszel ezt elviselni.. annyira sajnállak. - simította meg az arcom.

- Akármennyire szerettelek most annyira undorodom tőled. - morgok és letörlöm az arcomról a keze helyét. Hogy én mindig a barmokat fogom ki.

- Nagyon sajnállak.. - mondta és felállt az asztaltól. 10 perc múlva felmentem a szobámba ahol ott volt ő is. - Ma megyünk bulizni. - jelentette ki és esélyem sem volt tiltakozni. Az egész napom gépezéssel telt és semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy én kimenjek a házból. Ezek után élni sincs. Végül elmentem a fürdőbe és kicsit kihúztam a szemem és alapozót kentem az arcomra majd a szobámba a szekrényhez cammogtam és elővettem a fekete ruhámat. Felvettem és hozzá az ugyan olyan színű topánomat. Sóhajtva fújom be magam a kedvenc parfümömmel majd elindulok lefele. Még utoljára telefonozok kicsit majd mikor csengettek felvettem a nagykabátomat és kimentem. Dylen és May álltak az ajtóm előtt. A "pasim" egyből megcsókolt én pedig undorodva csókoltam vissza majd a kezét a kezembe temette és úgy mentünk a szórakozóhelyre. Fél óra várakozás után sorra kerültünk én csöndben sétáltam a fiúk mellett míg ők beszélgettek. Leraktuk a kabátokat majd elindultunk a pult felé. Én csak egy pohár vodka narancsot ittam míg ők sokkal töményebbet. 

- Jössz táncolni? - kérdezte Dy.

- Veled nem. - mondtam.

- Ne csináld ezt, nem akarlak bántani. Ugyan úgy kéne viselkedned mint eddig csak most már azt csinálod amit én mondok. Táncolj nekem. - mondta és elhelyezkedett az egyik fotelba nekem pedig muszáj volt megtennem bár fogalmam sem volt, hogy hogyan kell ekkor megláttam egy ismerős arcot..

- Lena mit csinálsz? - kérdezi.

- Én csak... Jól érzem magam.. Te mit keresel itt? - sóhajtottam.

- Bulizni jöttem az ismerőseimmel. De minden rendben van? Gyere igyunk meg valamit. - fogta meg a karomat én meg csak ránéztem Dylen-re aki bólintott így barátnőm után mentem.

- És mi a helyzet otthon? - kérdeztem.

- Minden rendben, bár idegesítő a bátyád és a barátnője, hogy folyton veszekednek és sajnos a Zerrie párosunk is csak civakodnak. - sorolja Gemma az otthon történteket. Pedig olyan boldogoknak tűntek egy évvel ezelőtt.  - Elég gyűröttnek nézel ki. Minden rendben? - kérdezte. Gemma mindig is minden emberbe belelátott nem lehetnek itt titkok. Csak könnyes lett a szemem.

- Lena, minden oké? - kérdezte Gem mire Dylen állt mögém és eléggé fájt ahogy szorította a karomat.

- Igen. - dadogtam.