Chapter 15. Welcome home Lena!

Sajnálom a késést és, hogy rövid lett. Megpróbálok igyekezni a kövivel! :) A levélben pedig ami át van húzva azt Lena is áthúzta! :) Puszi xx

~McKenzie Elena Payne~

Drága szerelmem! Nem.. Kedves Louis! Hol is kezdjem? Először kapd meg azt amit gondolok, vagy amit érzek? Legyen az első... Kibaszottul fáj amit tettél, s nem arra a nyárra gondolok! Hogy lehettél ekkora görény? De tudod mit? Én ezekkel együtt is még mindig szeretlek...  érzek irántad valamit. Szimplán csak megbántam, hogy nem bocsájtottam meg időben neked. De nem akarok az a lány lenni aki ezek után is fut utánad. Még mindig nem felejtettelek el ez tény, de ezek után tényleg undorodom tőled. Egyszerűen úgy érzem mintha mindannyian hátba támadtatok volna, mert lehet nem vagyok ott, de érezni még én is érzek, és ez nem fog elmúlni SOHA. Mit tennél ha most ott lennék veled? Ha előtted ülnék és beszélnék hozzád? Meg sem hallanád, mert neked én már nem jelentek semmit. Semmi nem fájt még ennyire mint ez a tudat. A tudat, hogy már borítékolt: elveszítettelek. Az emlékek egyesével kezdenek semlegessé válni neked míg nekem egyre jobban az agyamba vésődik. Mond, így kellett végeznünk? Remélem minden rendben veled és remélem velem is minden rendben lesz itthon.

Csókol:

McKenzie

Az enyhén könnyes lapot összehajtottam majd beleraktam egy borítékba, azt pedig lezártam és elraktam a fiókom legmélyére, de újra elővettem. Lerohantam a lépcsőn és egyenesen a cipőmért rohantam. Felkaptam és a kabátot is a hónom alá vettem és kivágtattam az ajtón, bezártam azt és egyenesen a postára vitt az utam. Szó szerint futottam, hogy minél előbb feladjam a levelemet. Berohantam a legközelebbi postára és sorba álltam. Egy öreg néni volt előttem aki nem tudta eldönteni, hogy mit akar és mikor eldöntötte, nem találta a pénzét.

- Igyekezne kérem szépen!! - mondtam idegesen mire ő csak kérdőn nézett rám. - Jó.. én nem vackolok itt. - mondtam és arrébb löktem őt és kifizettem helyette és az én levelemet is odaadtam a  nőnek majd az enyémet is kifizettem majd immár lassabban haladtam hazafelé. Szörnyen éreztem magam, elárultnak és csalódottnak és mi lesz ha hazaérek. Dylen már ott lesz s csak remélem, hogy nem fog most semmit tenni, így is tiszta lila és zöld foltjaim vannak mindenhol. Talán már nem is akarok ez ellen semmit tenni, beletörődtem. Semmi esélyem ez ellen és nem tudom miért negatívan állok ezekhez a tényekhez..
-sajnálom, megint ugrunk egy évet: Jelenleg Lena 17 éves-
 Eddig bírtam.. az a 2 év borzasztó sok volt. Újra bántalmazni akart, de én már nem bírom, gyenge vagyok ezek miatt és a sulira sem tudok koncentrálni, mondjuk már nyár eleje van.
- Gyere vissza te cafka! - kiabálta utánam.
- Hagyj már békén. - sírtam és egyenesen anyáékhoz futottam a nappaliba.
- Kicsim, mi történt? - kérdezte anya.
- Nem bírom tovább! Titkolóztam, de nem bírom. - sírtam.
- Mi történt? - kérdezte apa Dylen-t.
- Bántalmaz!! Megerőszakol, megver, mindent csinál!! - húztam vissza apát tőle.
- Ez igaz? - kérdezte apa én pedig hevesen bólogattam.
- Miért állítasz rólam ilyeneket? - kérdezte Dylen.
- Szerinted hazudnék az ilyenekbe?? Vagy magamat verem?? - mutattam meg a kezem meg a hasam. Apa elkezdett vele kiabálni majd kidobta a házból. Próbáltak nyugtatgatni, de tudtam Dylen ennyivel nem hagyja ezt, még keresni fog.
- Anya... még keresni fog és bármikor megcsinálhatja még.
- Én pedig nem hagyom.. mi lenne ha visszamennél Londonba? - kérdezte apa..
- Persze, főleg, hogy összevesztem szinte mindenkivel onnan. Ez nem menne, meg ott van Louis. - mondtam.
- Hagyd már őt!! Most az a legfontosabb, hogy ne bántson többé az a szemét! - mondta anya.
- Még átgondolom. Nem hiszem, hogy jó ötlet. - mondtam.
- Te tudod, csak minél előbb mondd meg. - mondta apa. Tudom hogy féltenek és ezért sok mindent megakarnak tenni, hogy ne történjen meg újra ez. Jó ötlet lenne elmenni Londonba? És ők mit szólnának? Nem tudom, a gondolatok kavarognak a fejemben. Mi van, ha vissza megyek és nem fognak örülni nekem, még Niall sem? Vagy mi van, ha vissza megyek és minden rendben lesz? Nem ilyen nem lesz, Dylen keresni fog és az lesz az első hely ahová megy. Őszintén kicsit félek is és természetesen bízok a szüleimben, de ők nem tudnának nagyobb biztonságba helyezni itthon, ha mondhatni így. Azt hiszem, hogy elég egyszerű a döntés és minden normális ember ezt tenné.
- Anya.. azt hiszem, hogy elmegyek Londonba, lehet ez lenne a legjobb nem?- kérdeztem tőle remegő hangon.
- Igen, szeretném ha elmennél oda egy ideig. És hidd el, hogy semmi baj nem lesz.- puszilta meg a fejem tetejét.
- Lena, szeretném ha elmondanád mit is csinált veled az a vadbarom. - kérte apa és leült mellénk. Nagy levegőt vettem és ránéztem majd anyára is és ő is csak bólintott én pedig csak soroltam és soroltam. Elmeséltem azt is, hogy Louis-nak küldtem egy levelet de nem kaptam rá választ és, hogy még mindig szeretem, ennyi idő és tett után. Végül anyával megkerestük a a fekete bőröndjeimet és szépen lassan elkezdtünk pakolni.
- Ugye tudod, hogy mindig visszajöhetsz úgy mint a bátyád?- kérdezte anya.
- Igen tudom, és köszönöm.- mondtam és megöleltem. Egy bőrönd már meg is telt csak az apróságokkal, még van kettő amibe a ruháimat fogjuk rakni, de nem sokat hisz úgyis ott is venni fogok majd párat. Még ma indulunk és meglepetésnek fogok érkezni azt hiszem, és cska remélem, hogy nem fognak kirakni onnan. 1 óra múlva mindent összepakoltunk amire szükségem lesz és rendet is raktam, hogy mikor majd visszajövök, minden így álljon ahogy itthagytam. Levittük a bőröndöket, apa csinált egy szendvicset majd ki is ment, hogy kiálljon az autóval.
- Anya muszáj már most menni? -kérdeztem.
- Igen, mert holnap egyedül lennél itthon és nem bocsájtnaám meg magamnak ha mégegyszer ez megtörténne veled.- mondta és megölelte.- Hívj minden este, tudod, hogy meddig szoktam fent maradni. - mondta.
- Köszönök mindent, szeretlek. - mondtam és adtam neki egy puszit majd kimentem apához. A szürke bmw már várt, igen bevallom , hogy a szüleimnek van pénze, de nem vagyok elkényeztetve, mint egyes lányok.
Az út alatt nem szólaltam meg csak az ablakon kifelé bambultam és ugyanazok a gondolatok tértek vissza mint ez előtt, hogy mi lesz ha nem jó ötlet és ha nem szeretnék, hogy  velük legyek. Ez után beugrottak újra azok a képek amin láttam mindent mit külső szemlélő, hogy mit tett velem az a szörnyeteg. Anya kifog íratni az iskolából és máshol fejezem be az utolsó egy évemet.
A nap gyönyörűen ragyogott, mintha újjá éledt volna, kiemelte a gyönyörűen virágzó kerteket és egyre közelebb értünk az utcához, ahhoz az utcához amiben van egy ház, egy ház amiben annyi minden történt és amit szeretnék majd a gyerekeimnek is megmutatni. Viszont az még messze van és a szívem a  torkomba dobogott, a kezem elkezdett remegni és mindezt azzal próbáltam csillapítani, hogy a lábamat ráztam, semmi értelme nem volt igazából kivéve ha nem az volt a tervem, hogy apát felidegesítsem ezzel.
- Kislányom, ezzel semmit nem oldasz meg. Kérlek fejezd be. - mondta apa a dünnyögős maci hangját, Liam tőle örökölte ezt. Tényleg, Liam, vajon mit fog szólni és a kis barátnője? Tele vagyok kérdésekkel és emlékekkel, sajnos. Az autó szép lassan megállt és a motor is elhalkult, apa kiszállt és kivette a bőröndjeim és én is kiszálltam, de a lábam még mindig remegett, de úgy, hogy alig tudtam menni.
- Faszom kivan már.. - mondtam halkan és sóhajtottam. - Nem kell megvárni amíg bemegyek, de köszönök mindent apa! Majd beszélünk!  -ígértem meg neki majd megölelt és kaptam egy puszit és már el is hajtott. Azt hittem nehezebb lesz rávenni. Nagy nehezen húztam magam után 3 bőröndöt  egészen az ajtóig és itt megtorpantam. Micsoda elmebeteg helyzet ez, mintha egy bérgyilkos követne, de sajnos Dylen-nél még az is jobb lenne. Hatszor eljátszottam azt a helyzetet, hogy bekopogok de még sem, végül megtettem és egyből vissza akartam menni, de semmi esélyem nem volt így vártam amíg valaki ki nem nyitja az ajtót. Kicsit gondolkoztam, hogy ki lehet ilyen színes hajjal de rájöttem hamar.
- Szia Gem. - mondtam és lenéztem a bőröndökre.
- Ennyi ideig tartott? Legalább elégszer megvert? - kérdezte én pedig egyből befogtam a száját és megkértem még ne mondja el senkinek.
- Be mehetek? - kérdeztem.
- Hogy ne jöhetnél be Lena? Őszintén.. tudtam, hogy valamikor eljössz. - mondta és segített behozni a cuccaimat.
- Kénytelen voltam már. - mondtam.
- Jól tetted. Kinek szóljak először? - kérdezte.
- Egyedül vagy itthon? - kérdeztem.
- Nem, de mit szólnál ha nem mondanánk senkinek, hanem csak beraknánk a szobádba a cuccaidat és elmennénk sétálni? - kérdezte. Időm sem volt válaszolni.
- Ki az Gemma? - jött el egy barna, hosszú hajú lány egy fehér nyári ruhában, gyönyörű volt.
- Hát izé.. - vakarta meg a fejét az idősebbik Styles.
- Eleanor Calder vagyok és te? - nyújtotta a kezét és fülig ért a mosoly a száján. Most mondjam a kamu nevemet? De kiderülne, szerintem látott már képet rólam, de teljesen megdöbbentem és éreztem a  kósza könnycseppeket a szememben. Nem mondhatom, hogy Mina Alonso vagyok mert kiderülne..
- Lena Payne. - mondtam rekedt hangon, de nem nyújtottam a kezem. Nem tudott semmit mondani és én sem, a világ szeme Gemma-n volt.
- Segítek kipakolni, gyere Lena. - húzott maga után.
- A szoba kulcsom Niall-nél van. - mondtam. Gem felkiáltott neki és ő már le is jött én pedig már könnyes szemekkel néztem rá.
- Lena? Mióta vagy te szőke? - nevetett.
- Nagyon vicces. -töröltem le egy-két könnycseppet, s ő csak idejött és megölelt. - Azt hittem, hogy haragszol. - mondtam.
- Haragszom is csak már nem. - mondta.
- Hú ez aztán a logika.. - mondta Gemma a szemét megforgatva.
- Niall odaadnád a kulcsomat? - kérdeztem.
- Ideköltözöl? -csillant fel a szeme.
- Igen. - mondtam.
- Akkor természetesen. - mosolygott és elővette a zsebéből. Azt hiszem nem nagyon érdekel, hogy mit keres a zsebébe, biztos valami hülye választ adna ezért ráhagytam és egy puszival megköszöntem. Gemma-val felmentünk az emeletre és mikor kinyitottuk az ajtómat minden ugyan úgy állt és még tisztaság is volt. Gyorsan bedobtuk a bőröndömet majd letrappoltunk ahol Liam és Sophia is már jelen volt.
- Sziasztok. - mondtam halkan.
- Te meg...- mondta Sophia összeszorított fogakkal.
- Lena? Te mit keresel itt? - kérdezte Liam és nem tudom mit gondolhatott, rájöttem, hogy én egyáltalán nem ismerem a saját bátyámat aki annyiszor védett meg, kiabált rám és vigasztalt. Eltűnt belőle az összes ilyen érzés, sőt minden érzés, egyszerűen görcsbe rándul a gyomrom, ha ebbe belegondolok. Volt egyszer egy bátyám.

~Louis William Tomlinson~

Egy oka volt annak, hogy még anno nem írtam vissza McKenzie-nek, még pedig, hogy félek. Félek, hogy újra megbántom, pedig ez az üzenet mindent jelentett nekem, de mégsem mivel itt van nekem El. De még is bennem van még a mai napig az az érzés amit akkor éreztem, de most nem nagyon érdekel igazából. El-el elmentünk Disney Land-be és eszméletlenül jó volt csak vele lenni, de már haza kellett jönnünk mivel El-nek lassan suli. Mikor hazaértünk Londonba én elmentem még vásárolni, őt meg hazadobtam. Szerencsére egy ismerőssel sem találkoztam így hamar végeztem a teendőmmel és mehetek vissza szerelmemhez. Szinte futottam be a házba, de hirtelen meg kellett állnom. Most álmodok? A szívem nagyobbat dobbant, vagy csak kihagyott egy ütést?

Álmodom?

Egyszerűen nem hittem a szememnek, nem tudtam semmit kinyögni, szörnyen idiótán éreztem magam. Olyan mint egy angyal szárnyak nélkül, visszajött vigyázni rám. Köszönöm én angyalom.

Ez mekkora hülyeség, ezt hamar ki kell vernem a fejemből mert ennek nem lesz jó vége..

- Szia Louis. - mondta halkan. A lábam elkezdett remegni, mi van velem? Ez egy rémálom inkább.

- Hát te? - próbáltam nem törődöm stílussal beszélni vele, és nagyjából el is értem. Úgy érzem ebben a házban most egyre több lesz a vita miatta.

- Én csak... ideköltözök. - mondta amin nagyon meglepődtem. Legyek bunkó?? Az leszek.

- Miért? - kérdeztem nyersen.

- Semmi közöd nincs hozzá. - válaszolta nyersen. Hát ez meglepett.

- Lena!! -sikított fel Danielle ahogyan belépett az ajtón és meglátta. Nem tudtam kivenni semmit a tekintetéből. Dan közelebb lépett Mc-hez és megölelte, de ő nem viszonozta s mikor elváltak Dan egy nagy pofont kapott majd azt adó illető felrohant a szobájába én pedig egyből utána. Becsaptam az ajtaját és rá néztem.

- Minek kellett ez? - kérdeztem.

- Mert egy seggfej vagy és Danielle pedig..... argh!! - mondta kiabálva.

- A legjobb barátnőd. - mondtam.

- Nem fogom megbocsájtani neki ezt és neked sem, hogy összefeküdtetek. - kiabálta.

- Mi már rég szakítottunk Mc!!! Rám miért haragudnál? - kiabáltam.

- Mert elegem van! - sírta el magát és szerintem köze van annak, hogy ide jött. 

- És ezért ezt kell csinálnod? ne rajtunk vezesd le a feszültséget! Ja és ha elmered rontani a kapcsolatomat Eleanor-ral nem tudom mit fogok csinálni veled, de megbánod! - és épp most fenyegettem meg azt a lányt aki a világon a legfontosabb nekem. Egy szemétláda vagyok.

Kiléptem a szobából és hallottam ahogyan elkezd sírni, tudnám sajnálni de nem teszem és sejtem miért akadt ki ezen az egészen, hogy én lefeküdtem Dani-vel, mégpedig, hogy még mindig szeret.

De én nem tudom, hogy szerethetem e úgy őt ahogy eddig. Valaha is bekövetkezne ez?